Idrisben születtem, akár csak a többi árnyvadász. Bár, ha úgy vesszük, az Intézet fontosabb szerepet játszott az életemben, mint Üvegváros. A szüleimmel, a húgommal, az öcsémmel, s Jace-el a családom barátjának fiával vonultunk be egykor még eme épület kapuján. Hupsz, Hogde-ról meg is feledkeztem, ő is a szüleim régi ismerőse, bár ha jól tudom, akkor sokkal idősebbanyáméknál. Jace-t régóta ismerem, nagyon jó barátom lett az évek során. Persze ahogy teltek az évek, a vége már az lett, hogy nem csak baráti érzéseket tápláltam a fiú iránt, hanem abnormális módon beleszerettem. Lehet, hogy ez ízléstelenül hangzik, de ez van, nem tudok mit tenni. Kialakult bennem egyfajta féltés, mindig féltettem Jace-t és Izzyt. Pedig tisztában vagyok vele, hogy meg tudják magukat védeni, mégis tudtam, hogy a barátom gyakran az életével játszadozott. Volt néhány vitánk is ebből kifolyólag, de ezek nem voltak valami jelentősek, mivel mindig kibékültünk. Sokan nem tudják, de én még egy démont se öltem meg igazából. Mindig Isabelle-t és Jace-t védtem, ezért az elismerés várat magára, de nekem mégis többet jelent a családom biztonsága, mint a hírnév. Többnyire engedelmesnek számítok, már ami azt illeti, hogy még soha nem vívtam ki magam ellen a Klávé haragját, s nem is tervezem a közeljövőben ezt tenni. Azt hiszem a legfontosabb dolgokat elmondtam, ezért pár szót megejtenék a kinézetemről. Igazából, olyan vagyok, mint Izzy, csak fiúban. Magas, vékony, kék szemű, de annyi különbség van, hogy az én hajam általában nagyon borzas, Izzy meg tökéletes. Néha az agyamra megy a bolond húgom, de ennek ellenére imádom Max-el, az öcsémmel, nincs olyan jó viszonyom sajnos. Ő inkább Jace-t szereti, s tekinti a bátyjának, de ezzel én nem nagyon törődök, mivel egy árnyvadász élete sokkal összetettebb, mint azt gondolná a legtöbb ember. Nincsen nekem arra időm, hogy találgatni próbáljam a miérteket, inkább elfogadom a kész tényeket, ennyi. Hodge rengeteget segített nekünk, a mai napig tanítgat bennünket, bár inkább csak tanácsokat tud adni, mivel már profi árnyvadászok vagyunk valamilyen szinten. Elég jók ahhoz legalábbis, hogy ne vegyenek minket semmibe. Általában ha valami veszélyt jelent Jace-re vagy a családomra, azt kiiktatom a képből, vagy legalábbis megpróbálom. Nem sokan tudjátok, de éppen egy night clubban elmélkeöek... erős démonaktivitást érzékeltünk, pont ezért jöttünk el, hogy megfékezzük a dolgokat.
- Alec, vigyázz!- kiáltja dühösen Jace, ebben a pillanatban. Pont mögülem ölte le a falánkot Ez volt az utolsò. A raktárépületből bùjt elő a kis rohadé, de sikeresen elkaptuk, pontosabban Jace. Az arcomba fröccsent az ocsmány démon fekete vére. Nem válaszoltam Jace-nek, de ő tovább dühöngött. Ùgy festett, mint egy gőzmozdony, amit pirosra festettek. Csak lesütöttem szemem, mit is tehettem volna?.
- Alec, hol jártál? Valami párhuzamos dimenziòban lovagoltál meg egy ròzsaszín pònilovat, majd ugrándoztál a puha kis felhőkön mesztelenül? Az eszem megáll rajtad.- mondja Jace, még mindig flegmán. Màr épp válaszolni készültem volna, de ekkor mögötte felbulkkant egy hatalmas, zöld hajù, kidobòfiùra emlékeztető démon, akit egy laza mozdulattal aglecsaptam a kezemben szorongatott erős vasrùddal. Hogyan került ez a kezembe? Kaján vigyorral a képemen szòltam oda neki.
- Na ki az, aki nem figyel? Jace jobban tennéd, ha a tarkòdra is szemeket növesztenél.- mondom neki, mire csak fortyogott magában. Hamarosan ùjabb roham jött, s segítettem Izzynek feltartòztatni egy elhagyatottat. Nagyobb ez a raktár, mint amilyennek kinéz. Hosszù folyosòk nyílnak, onnan rohamoznak minket a démonok, bár ezek nagyon buták, ha ùgy vesszük mi vagyunk tùlerőben, pedig csak hárman vagyunk. A kint bulizò mondénoknak pedig fogalmuk sincs arròl, hogy mi a valò világ, hogy mi mit is keresünk itt. Azt se tudják, hogy itt vagyunkm, hogy létezünk. A hangos zene mindejt elnyom ami itt folyik. Durva, hogy mennyire álomvilágban élnek.