Bárpult

**Clary Fray** ~admin~

A helyiség egyik végében zsanérjaikról leemelt és horpadt szemeteskukákra fektetett ajtók alkották az alkalmi bárpultot. Egy fém melltartót viselő lila bőrű nő állította sorba az italokat magas élénk színű poharakban, amelyek megfestették a bennük lévő folyadékot: vérvörösre, ciánkékre, méregzöldre.

**Lillyanna Blackwood** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

A buli messze felül múlta az elképzeléseimet és az eddig bulikat, ahol megfordultam, ami valljuk be nem volt egy hosszú lista. A hatalmas teremben ide-oda cikáztak a színes fények, zenekar nem volt, a ritmikus dobolás, mintha egyenest a falakból jött volna, ami vele együtt mozgott volna. Belevetődtem a táncoló tömegbe és hagytam, hogy magával ragadjon a hangulat, pörögtem, ugráltam és hajladoztam a zenének megfelelően. Szemem előtt összekuszálódtak az alvilágiak a fényes falakkal, a fényekkel. Néha kirajzolódott egy két alak, egy kékes hajú tündelány, egy pixi, aki apró szárnyaival verdesett maga körül, egy hevesebb pördülésem után észre vettem a helyiség egyik végében egy fém melltartót viselő lila bőrű nőt, amit italokat kevert. Átvágtam tömegen egyenesen a bárpult felé, ahol két tünde emelgette a szájához a színes poharakat. A megannyi formájú és színű poharak közt keresgéltem a kedvenc italom után. Igaz, hogy mondén klubban ittam először belőle és a nevét sem tudom, mert valami francia szó volt és akkor cseppet sem izgatott, de azt tudtam, hogy kék színű. Szét néztem az asztalon és kisebb iróniával fogadtam, hogy asztal egy negyed részét különböző kék árnyalatban pezsgő italok foglalják el. Szuper. Akkor marad a puszta szerencse gondoltam, majd felkaptam egy világoskék üveget és éppen nagyot kortyoltam volna belőle, amikor egy test csapódott nekem és hideg folyadék áztatta át a ruhám. Hitetlenkedve pillantottam először a vörös foltra ami szétterült a fehér anyagon majd elkomoruló tekintettel a nekem csapódó alaknak. Egy vörös szemű, fehér hajú tünde nézett rám vissza homályos tekintettel.Egy tünde?!Pont egy tünde?!Nem akartam elhinni, hogy vannak a tündéknek olyan elfuserált gnómjai mint ez a fickó, aki előttem állt. A tündékbe vetett hittem meginogott, amikor a társa csilingelve nevetett fel, és a düh is kezdte elönteni a fejemet. Már éppen ütésre emeltem a kezem, amikor egy másik hideg kéz ragadta meg a vállam. Eldobtam a kezemben még mindig szorongatott poharat és megragadtam a belém kapaszkodó kart majd megfordulva kihívóan tekintettem a kéz tulajdonosának szemeibe...

**James Phillip Averay** ~vámpír~

party rockin'

Feltűnően ásítottam egyet, hogy kifejezzem csalódottságomat a bulival kapcsolatban. Még semmi izgalmas nem történt, és én negyed óra leforgása után kezdtem unatkozni. Rekord, hogy ennyi időt töltök a saját fajtámbeliek illetve más árnylakók közt, hiszen a magam részéről jobban szeretem az ostoba mondénokat megjutalmazni csodás társaságommal. Nem tudni ugyanis, hogy milyen nézeteket vallanak rólunk éppen a boszorkánymesterek vagy éppen tündérek. Évszázadok peregnek le mellettünk, és hol elfelejtik régi sérelmeiket, hol felemlegetik azt. A halandókkal azonban ez másképp van. Ők egyszer élnek, s azon egy életük végét nem egyszer köszönhették nekem, de mentségemre legyen mondva, hogy mindük szép és kíméletes halált halt. Ráadásul finnyás vagyok táplálkozás szempontjából, ami furcsamód kapóra jön, ugyanis a drágalátos árnyvadászok előszeretettel vadásszák le azokat a fajtámből, akik embervéren élnek. Még jó, hogy én ilyen társadalmon kívüli vagyok: meghúzodom az árnyakban, és csak néha veszem ki a részem a közösségi programokból. De a mai az éppen ilyen nap.
Nagy elmerengésemben kiszúrtam a nem messze tőlem kezdődő bárpult egyik végénél egy kis csetepatét. Néhány féj felöntött a garatra, és mulatozásukat sajnos egy csinos lány bánta... Pontosítok: egy csinos, árnyvadász lány, kit elárultak a bőrén átütő finom jelek, melyeket a fényeknek és ruháinak hála alig lehetett kiszúrni, de egy vámpír számára ez nem gond. Hogy én mennyire nem szeretem a fajtáját! Egy közülök végzett életem szerelmével, és ha ez nem lenne elég, most ők „uralkodnak” felettük. A drágalátos Klávé azt hiszi mindent megtehet, elnyomhat mindenkit. Jó lenne, ha valaki végre megmutatná nekik: nekünk halandók nem parancsolnak!
Ennek ellenére valami mélyről jövő kíváncsiság és ösztön vette át az irányítást a testem felett, és sebesen elindultam feléjük. A bárpult mellett is táncoló alakokat könnyedén kerülgettem, ám hirtelen megállásra kényszerültem egy zombira emlékeztető fickó láttán. Beesett szeme és üveges tekintete azonnal elárulta nekem, hogy mégis miféle szerzet ő, ám nem is törődtem volna vele, ha látszólag nem a lány felé indult volna. Kíváncsivá tett ugyan, hogy vajon mi célja lehet ennek a fél lábbal a koporsóban lévő vámpír rabszolgának, de nem hagyhattam, hogy elrontsa az én szórakozásomat! Megragadtam hát a grabancánál, és - ha tiltakozott volna sem hallottam volna meg a zsivajtól – nagy erővel arrébb taszajtottam az utamból. Azt hiszem, nekiesett egy díszvázának, de annyi baj legyen.
Az éppen ütni készülő lányhoz érve annak vállára helyeztem finoman a kezem. Ijedtségre, sikkantásra számítottam, de mivel nem halandóról van szó, sajnos nem ezt kaptam. Helyette egy repülő kék üdítővel teli poharat, majd lágy ujjak szorítását a csuklómon, aztán pedig egy dühtől lángoló, vádló tekintetet. Harcias kis amazon, az biztos, állapítottam meg magamban, és vigyorra húztam a számat.
-Ha megengedi, kisasszony! – vettem elő legalázatosabb hangom, és lefejtettem magamról a lány ujjait. Amint pedig szabadá vált a kezem, ököllé formázva azt meglendítettem a becsiccsentett tünde felé, aki elkövette az iménti merényletet a fehér pólós árnyvadász ellen, akinek a fölsője most vörösen díszeleg, mintha átvérzett volna. Apropó vér... Ne, James, most ne gondolj a vérre!
Bumm! A féj a földön kötött ki, társa pedig még részegen is felfogta, hogy jobb, ha menekülőre fogja a dolgot. Bűbájos mosolyt varázsolva magamra fordultam a „megmentettem” felé, aki elsőre nem tűnt valami hálásnak.
- Helló! James vagyok - mutatkoztam be félvállról az imént történteket semmibe véve. Végül is mit számít egy-két kiütött nem-ember egy ilyen bulin?

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Nem volt nehéz elvegyülni a tömegben. Bár többen is jól megnézték maguknak Archert és az én véres blúzomat, a tekintetük szinte azonnal tovább vándorolt. Biztosan láttak már hasonlót.
A rengeteg különféle lény között Magnus ismerős sötét tincseit és villanó macskaszemeit kerestem, eredménytelenül. Archer felajánlotta, hogy hoz nekem egy italt, én pedig örömmel nyugtáztam, hogy a sokévi tanítás meghozta a gyümölcsét. Nagy nehezen keresztülmentem a tömegen, és leültem egy székre a fal mellett-innen figyeltem Archert.
Hű szolgám igyekezett sietős léptekkel haladni, de az elé perdülő szerzetek elég gyakran megakadályozták ebben. Főleg a hirtelen felbukkanó vámpírfiú, aki egy könnyed mozdulattal arrébb lökte. Archer kérdőn nézett felém, hogy viszonozhatja-e a fiú udvariatlan gesztusát. Halványan biccentettem egyet, mire a szolgám eltűnt a tömegben. Gondolom, így már lemondhatok az általa hozott italról…
Felálltam, és elindultam a bárpult felé. Ezúttal a tömeg szélén sétáltam, így elég sok időt spórolhattam meg. Mikor odaértem meglepődve nyugtáztam, hogy egy ismerős arcot látok. Nemrég találkoztunk a Pandemoniumban, ha jól emlékszem, valami Lily lehetett. Mellette ott állt az udvariatlan vámpírfiú, és a földön egy kidőlt tündér feküdt. A tömegben felsejlett Archer alakja.
Nem mentem közelebb a bárpulthoz, inkább néhány méter távolságból szemléltem az eseményeket. Ha kell, majd közbeavatkozok, de egyelőre minek felhívni magamra a figyelmet?

**Lillyanna Blackwood** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

Furcsa tekintettel figyeltem a vámpír fiút, aki a segítségemre sietett. Mikor először megfogta a vállam még azt hittem, hogy belém akar kötni, de ehelyett inkább a két tündért vette kezelésbe. Azt amelyik rám öntötte a poharának tartalmát egy egyszerű ütéssel a földre küldte míg a másik jobbnak látta ha gyorsan elhúzza a csíkot. Hát persze a tündék nem harcra teremtek, igaz nem kellett őket sem félteni de inkább ravaszságuk vezette őket győzelemre nem pedig puszta fizikai erejük. Ahogy néztem a dülöngélve távolodó alakot már csak szánalmat éreztem, mintsem haragot, a késztetés, hogy jól behúzzak nekik egy perc alatt semmivé foszlott. Hát igen az érzelmi ingadozásaimmal mindig is kitűntem a tömegből.
Egy fásult sóhajjal vettem tudomásul, hogy a fehér ruhám teljesen átázott és rátapadt a testemre. Most mégis mi a csudát fogok csinálni?Lassan végig húztam az ujjaimat a ruhámon alig érintve miközben már a férfin gondolkoztam, aki megmentett. Idős vámpír volt, ez látszott a mozgásán, tartásán és az a kiejtés " Ha megengedi, kisasszony!", egy vagy két évszázada használtak ilyen hanglejtést és szavakat. Az úriemberek.
A férfi felém fordult és bemutatkozott, de szavai elvesztek a hangzavarban én pedig a tekintetében. Azok a csillogó szemek ismerősek voltak, túlságosan is. Egy arc villant fel előttem, egy másik férfi arca, akinek ugyan ilyen szemei voltak, aki kedvesen mosolygott rám és a kezével a hajamat borzolta össze. Neee! sikítottam magamban. A boldog emlékeket mély feketeség lepte el és már nem láttam mást csak kiterített üres testeket fehér ruhában a nekropoliszban, miközben a körülöttük fellobbanó vörös tűz füstje ellepte őket.Anya, Apa! Szorosan összeszorítottam a szemem, és megráztam a fejem. Enyhe szédülés tört rám és ahogy hátra léptem, hogy megtartsam az egyensúlyom hangos csörrenéssel zendültek meg a cipőm alatt az üvegszilánkok. Az előbb eldobott poharam darabjai voltak.
A darabkák mintha a bőrömbe vájtak volna úgy téríttek magamhoz az emlékekből. Már nem a fehér és vörös keverékét láttam magam előtt hanem a szoba vakító fényeit, a bárpultot és a férfit, aki most már előttem állt. A vámpírt.
Rögtön magamhoz tértem és magamra parancsolva néztem a szemeibe, hogy lássa nem félek tőle. Ugyan mért segítene egy Éjszaka gyermeke egy árnyvadásznak? Szövetség ide vagy oda, de minket mindenki szívesebben látna holtan. Ez a férfi vagy bolond vagy tervez valamit, végső esettben pedig pusztán azok közé tartozik, akiknek nincsenek előítéletei - valljuk be az ujjaimon megtudnám számolni az ilyeneket.
Lillyanna - válaszoltam - Nos köszönöm, hogy segítettél de természetesen nem szorultam volna rá, én is eltudtam volna bánni velük.De azért köszi.
Biccentettem felé majd lehajoltam, hogy feltakarítsam a poharam maradványait. Éles fájdalmat éreztem a mutatóujjamban, amikor meghallottam, James hozzám intézett szavait. Vörös vércsepp folyt végig az ujjamon. A francba, nincs nálam irón.

**Richard Shade** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

Nem sokáig maradtam abban a hitbe, hogy az itt megjelentek békében meg tudnak lenni egymással. A tündérek nagy része segg részeg volt, és amikor egy árnyvadász lányt leöntött az egyik, máris elkezdődött az ingeny 3d-s mozi. Az előbb említett leányzò igen csak begurult, már vártam, hogy mikor tépi le a fejét a részeg tündérbigének, amikor a hős lovag, aki ebben az esetben vámpír, odament és elintézte a tündéreket. Fù ezt a jelenetet! Akár a Ròmeò és Jùliába is beleillett volna. De kérdem én; mit akar egy vámpír egy árnyvadásztòl? Na ez jô kérdés. Pár percig a távolból figyeltem az eseményeket, de aztán ùgy döntöttem odamegyek, mert azért biztosan nem árt, ha egy férfi is ott van a közelben. Biztosan meg tudja védeni magát, de mégis közbe kell avatkoznom ha baj van. Elvégre honfitársròl van szò nemde? Pár lépésre voltam tőle, amikor szédelegni kezdett és nem sokkal később az ujját is megvágta.
~ Mit vacakolsz te lány? Kapd már elő az irònodat! ~ gondolom magamban elkerekedett szemekkel. Vártam, hogy csináljon valamit, de mivel meg sem mozdult, kénytelen voltam közbelépni. Leguggoltam melléje és evy gyògyítò rùnát rajzoltam az ujjára. Feltűnés nélkül csúsztattam vissza az irònomat a farzsebembe, majd lassan felálltam, őt is felhűzva a földről.
- Soha ne hagyd otthon az irònod, meg a fegyvereidet, mert különben el vagy veszve.- mormolom, hogy a vámpír ne hallja. Majd közvetlenebb hangra váltottam és bemutatkoztam neki.
- Szia, Richard Shade vagyok, de hívj Rich-nek. Téged, hogy hívnak?- mosolygok rà kedvesen. A szemeim kék làngban égtek, majd ismét megszòlaltam.
- Ugye nem baj, hogy társulok?- kérdezem. A hangom nem tűrte meg az elutasítást, ùgy vágtam zsebre a kezem, hogy megcsillanjon a fény a tőrömön.

**James Phillip Averay** ~vámpír~

party rockin'

Nem voltam ám mindig ilyen verekedős, de ha már „ártatlan” hölgyeket molesztálnak részeg alakok, akkor úriemberi mivoltom megkívánja, hogy közbelépjek. Ha ember, ha nem az illető. Sokan olyan „hú de nagy” távolságot tartanak a többi lénytől, mert nem értik meg azt, ami nem közülük való, én egyszerűen csak elvagyokm ellettük, és megköszönném, ha nem szólnának bele az életembe. Persze ezt az Árnyvadászoktól nehéz elvárni, hiszen úgy szeretik beleütni a kicsi orrucskájuk mindenbe!
- Örvendek Lillyanna – jegyeztem meg már csak udvariassági, előírási okokból is, melyekhez még mindig ragaszkodom hiába az eltelt évszázadok. - Ebben biztos vagyok – biccentettem a lány felé, aki kikérte magának, hogy a segítségem nélkül is boldogult volna. Nos, mivel árnyvadász így kétség sem fér ehhez, ám jó magam nem szeretem annak a látványát, ha nők verekdnek… az olyan durva, pedig a magam részéről a kifinomult hölgyek híve vagyok, akik csak olykor-olykor és óvatosan lépik át a határt… szinte csak kacérkodva az illemmel. Éppen ezért mindig is furcsa szemmel néztem, hogy nők is felsorakoznak az Árnyvadászok sorai közt, de hát ez van, ezzel kell együtt élni.
- Ez szerintem a házigazda dolga lenne – mondtam félvállról, mikor a lány lehajolt, hogy az összetört üveg szilánkjait feltakarítsa. Körbepillantottam a helyiségben valami takarítószemélyzet után kutatva – mert én márcsak nem segítek ebben – mikor megéreztem… Az illat olyan gyorsan kúszott fel az orromba, amilyen lassan elborította az elmémet. Vér, állapítottam meg, és lopva lepillantottam a lányra.
Épp mielőtt biztosíthattam volna őt tökéletes önuralmamról, felbukkan egy másik nephilim, és előkapta az irőnját nem törődve a fegyverekre vonatkozó tiltással. Ösztönösen hátráltam egy lépést, de csak elővigyázatosságból, mert mi tudja, hogy az ostoba szeszélyes halandó mit forgat a fejében. Miután mindketten felálltak, és meghallottam a mitugrász srác kérdését akaratlan is szánó vigyorra húztam a számat.
- Nem. Csatlakozz bátran sőt: magatokra is hagylak titeket. Jó szórakozást, árnyvadászkák! Bár azt hiszem, hogy rossz buliba jöttetek – utaltam arra, hogy itt sem a fegyverrel – jelen esetben tőrrel érkezőket – sem már magukat az árnyvadászoakt nem látják szívesen. Tudtommal sok ellenségük lehet itt. De hát honnan is lehetnék biztos benne? Alig pár napja érkeztem a városba. Biccentettem a két nephilim felé, majd visszafelé indultam az előszobába. Méltóságosak voltak a lépteim, de közben ügyeltem rá, hogy észrevegyem, ha az a bolond fiú hátba akarna dobni a jtászanivaló késeinek egyikével.
Útközben megpillantottam egy ezüstösen ragyogó hajú szőkeséget, aki hűvösen mérte végig az egész jelenetet. Kisugárzása, tekintélye és a körülötte somfordáló szolgája egyértelművé tette számomra, hogy kivel – khm, azaz mivel is – állok szembe. Tiszteletem jeleképp meghajtottam előtte a fejem, mikor elmentem mellette, majd újfent az előszobában találtam magamnak helyet.

**Magnus Bane** ~boszorkánymester~

Tekintetem gyakran állapodott meg a nephilim lány sziluettjén, igen ritkán fordul meg az ő fajtája errefelé ezért nem is hibáztattam a feszült vendégeket, akik a lány közelébe keveredtek. Egy szorosan a falhoz tolt kanapéról figyeltem türelmesen a bárpultnál zajló eseményeket, meg kell mondjam szórakoztatónak találtam a tündérek keltette apró nézeteltérést. Főleg, hogy már egy ideje feltűnt, ahogyan az italokkal szórakoztatják magukat, így kíváncsivá tett, mihez fog vezetni sajátos és nem túl józan tevékenységük. Nem kerülte el figyelmemet a tömegben botorkáló ismerős alak sem. A jó öreg Archer. Ha ő itt van, kedves gazdája sem lehet túlságosan messze, s ez a nyilvánvaló tény egy kicsit nyugtalanná tett. Camille nem az a fajta társaság, legalábbis most már nem az, akivel szívesen cseverésznék egy parti kellős közepén.
Gondolataimat egy tompa puffanás térítette vissza a bárpult felé, ahol, meglepetésemre egy ismeretlen vámpír éppen földre terítette az egyik tündért. Igen ritka jelenség, a vámpírok főként a farkasokkal kerülnek összetűzésbe, bár a szituációt figyelembe véve, ez nem önös érdekből történt. Hirtelen mozdulattal felmarkoltam az egyik közeli asztalra tett zöldes italomat, majd hamar a pult egyik távolabbi részéhez siettem, majd hátamat a bútornak vetve, ugrásra készen várakoztam az alkalomra, mikor közbe kell lépnem. Ami úgy tűnt, mégsem jön el. Nyugodtabban kortyoltam hát a poharamból, látva, hogy a tündérek nem akartak nagyobb konfliktust, mint amekkorába belekeveredtek, s a vámpír sem közelített ellenségesen az árnyvadász lányhoz. Azért úgy gondoltam, ha már így alakult, nem hagyom, hogy a vendégem szedegesse fel összetört poharának maradványait, főleg, mert az én személyes meghívottjaim okozták a zűrt. Nem mellesleg csak felingerli az éjszaka gyermekeit, ha összevérez nekem itt mindent. Kezemben a pohárral elindultam hát felé a villódzó fények viharában, de úgy tűnt, valaki megelőzött. A semmiből egy újabb árnyvadász lépett elő, csodálatos, de amíg egy kupacban vannak könnyebb rájuk figyelni. Hirtelen megjelenésénél csak az volt meglepőbb, egyébiránt dühítőbb, hogy irónját magánál tartotta, majd miután segítséget nyújtott társának, megvillantotta rejtett fegyverét. Több sem kellett, magamra erőltetett nyugalommal megindultam feléjük, de azért kissé megkönnyebbülten láttam, hogy legalább a vámpír eloldalgott a közelükből.
- Ha megbocsátasz… - szóltam szigorú éllel a hangomban a nephilim fiú felé, majd határozottan vállánál megragadva odébb tessékeltem az utamból. Végül megvetettem a lábam a lány előtt, majd hangtalanul csettintettem egyet, mire a szilánkok a földről és a lány kezéből eltűntek, csettintésre emelt kezembe pedig egy olyan kék italt tartalmazó üvegpohár került, melyet a lány fogyasztott az imént.
- Elnézést a kellemetlenségekért. – eközben átadtam neki a poharat, de határozott pillantásomat közte és a fiú között járattam. – Viszont megtennétek, hogy ha már itt találtátok magatokat tartózkodtok az erőszaktól? – a kérdést most főleg a fiúnak szántam, s hogy nyomatékosítsam mondandómat léptem felé egyet, majd néhányszor célzás szerűen megkocogtattam öklömet csillogó tőrén, mire a fegyver eltűnt az oldaláról. Ha minden igaz és szép akkor valahol az East River mélyén fenyegeti a halállományt.

**Lillyanna Blackwood** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

Valaki hirtelen mellettem termett és elkapta a csuklómat, már éppen rántottam volna a kezem a szorításból, amikor az irón ezüstös villanását pillantottam meg. Egy Árnyvadász. A vágás a kezemről eltűnt és csak az a pár csepp volt a bizonyítéka, amit ujjaim között morzsolgatva szét kentem, miközben felálltam. Hitetlenkedve néztem az árnyvadász fiúra, aki a semmiből bukkant fel és láthatólag nem kívánt távozni, tőre élesen villant a fényben. Bolond! Valószínűleg a figyelmeztetést nem nekem szánta, hanem James-nek, de akkor is felelőtlenség volt ilyen nyíltan állást foglalni. A meghívón hatalmas, nyomtatott betűkkel állt, hogy fegyvert senki ne hozzon magával. Oké én is hoztam magammal, de nem mutogatom, ha nem szükséges. Reménykedjen, hogy senki nem látta. Fél füllel hallottam, hogy a vámpír srác odébb áll és fél kézzel intettem is neki, de még mindig a nephilint figyeltem. Idősnek tűnt, idősebbnek mint én, kb 20-26 évesnek néztem, kicsit kitűnt a buli társaságából, de hát engem ez miért izgatna. Már épp válaszoltam volna neki, amikor egy másik személy lépett mellénk. Most komolyan, mágnes van rajtam?!
A férfinek rövid tüske haja volt és ruhája jobban villogott, mint egy karácsonyfa. Odébb tolta a fiút és egy csettintéssel újra összeillesztette a törött poharam és megtöltötte azzal a kék itallal. Oké, visszaszívok róla mindent. Közém és fiú közé állt és éles hangon figyelmeztetett minket arra, hogy nem kíván feszültséget a házában. Bár mindkettőnkhöz beszélt főként a fiút nézte és pár perc múlva a zsebéhez nyúlt. Mondtam, hogy túl feltűnő volt az a tör.
-Nem kell aggódnod, ma este csak mulatni fogunk. Vagy legalábbis - pillantottam Richardra, azt hiszem így hívják - én csak ezért jöttem ma este. A kedves barátomról még nem tudok sokat.
Aztán végig néztem magamon majd vissza a boszorkánymesterre.
- Mond csak a ruhákért nem vállalsz felelőséget? - mosolyogtam rá.

**Richard Shade** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

A vámpírsrác jobbnak látta, ha elhúzza a csíkot, pont ez is volt a célom a villogtatással. Mivel Magnussal nem találkoztam, azt hittem itt se futhatok össze vele, de ez esetben tévedtem, Ebben a pillanatban taszigált arrébb a boszorkánymester. Nem volt mit tenni, lebuktam. Meg is kért minket, hogy próbáljunk meg tartózkodni az erőszaktól, de sütött a szavaiból, hogy ez főleg nekem szól. Ez egyszer nem vigyorogtam, komoly pofával válaszoltam neki.
- Ne aggódj, nem terveztem, hogy használom a fegyveremet. Csak önvédelemből hoztam el, hihetsz nekem, a szavamat adom.- mondom, ráemelve a tekintetemet. Most már megnyugodhatott, egy árnyvadász ha a szavát adja, akkor be is tartja. Ennek ellenére is elvette a tőröm.
- Az Angyalra! Éppen most ígértem meg, hogy nem teszek kárt senkiben.- nézek Magnusra, felvont szemöldökkel.
- De ha nem hiszel nekem, az irónomat is odaadom. De a buli után kérem vissza.- küldök neki egy fanyar mosolyt. Amikor a mellettem álló lány a ruhájáról tett említést, végignéztem rajta. Eddig fel sem tűnt, hogy teljesen átázott a fehér mini amit viselt. Lustán futtattam végig a tekintetemet rajta, igen viccesen festett. Nem is bírtam visszafogni magam; kirobbant belőlem a röhögés. Még a könnyeim is potyogni kezdtek, de szegény lány, igen viccesen festett.
- Elnézését!- mondom, legyűrve a következő rohamot. Megtörölgettem a szemem, majd Magnushoz fordultam.
- Nem akarlak feltartani, menj csak, velem nem lesz baj. Teljesen fegyvertelen vagyok most már. De megígérem, hogy egyik vendégedhez sem nyúlok puszta kézzel, csak ha ők akarnak laposra verni.- elvigyorodtam, de a szavaimat komolyan gondoltam.
~ Felesleges volt elvenni a fegyvereimet, mert az öklömmel is laposra verhetném valamelyik vérszívó fejét ha akarnám. ~ gondolom vigyorogva. Ismét a lányhoz fordultam, egy pillanatig megszemléltem a vonásait. Igen kis csinos volt, szőke hajjal, bomba alakkal.
- A nevedet nem árultad el.- mondom, majd cinkosan rákacsintottam. Nem volt kedvem flörtölgetni, de ennyit megengedtem magamnak. Elvettem egy kék löttyöt a pultról, elgondolkodva kóstoltam bele. Jó íze volt, de biztos nem lennék egy imádni való cukorfalat részegen. Meg aztán nem is sok kedvem volt ahhoz, hogy feltöröljem a padlón levő piszkot. Megszemléltem a még mindig mellettünk álló boszorkánymestert is; de nem sokáig, mert megfájdult a szemem attól a rengeteg színtől, amit egyszerre viselt.

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Igyekeztem minden jókedv nélkül, érzelemmentesen figyelni a bárpultnál lévő jelenetet. Archer a kedvemre szeretett volna tenni azzal, hogy visszaadja a vámpírfiúnak a kölcsönt, de mikor feltűnt a második árnyvadász is jobbnak látta, ha inkább visszatér a közelembe, és annyiban hagyja a dolgot. A vámpírfiú hamar ott is hagyta Lilyt és a barátját. Miközben a tömegen keresztül próbált visszajutni az ajtó felé, találkozott a tekintetünk. Tisztelettudóan meghajolt előttem, ezért úgy döntöttem „elfelejtem” az Archerrel történt rövid találkozását.
Időközben a bárpultnál megjelent Magnus is, és egy ügyes mozdulattal elcsente az árnyvadász fiú fegyverét. Váltottak pár szót, majd a fiú elkezdett nevetni. Először nem értettem, miért viselkedik ilyen furán, de aztán én is végigmértem Lily öltözékét. Elfojtottam egy mosolyt.
Azon gondolkodtam, maradjak-e még. Walker túl sokat késlekedik, talán nem ártana utána nézni, mivel bajlódik ennyit. Megfordult a fejemben, hogy elküldöm érte Archert, de jelen esetben ez nem tűnt jó ötletnek. Nagy volt a tömeg, és a véres blúzom alapján bármelyik árnyvadász jogosan vádolhatott volna meg. Nem mellesleg Lily volt az egyikük, aki már korábban sem tartott szimpatikusnak. Nem szokásom emberekből inni, ez főként Raphael hobbija volt, de ma este kivételt tettem. Jó nagy balszerencse lenne, ha ezért az egy alkalomért kapnának el. Megigazítottam a nyakamban a vékony kendőmet, így pont eltakarta azt a nem túl nagy foltot a blúzomon. Úgy döntöttem, maradok még egy kicsit. Meglátjuk, mi sül ki belőle.
Ezzel a gondolattal hagytam ott korábbi megfigyelő helyemet.

**Lillyanna Blackwood** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

Magnusnak válaszolnia sem volt ideje mert RICHARD új fent közbe szólt. Ez a srác feltűnési viszketegségben szenved? Hagytam had vitatkozzanak és inkább a kék italomat kezdtem kavargatni. A buli igen sűrűre kerekedett eddig, alig értem ide vagy egy órája de máris leöntötte a vadiúj ruhámat egy tünde, megmentésemre sietett egy vámpír, majd megjelent egy árnyvadász srác és most egy boszorkány mester vitatkozik éppen előttem. Nos lássuk csak ki hiányzik még? Talán egy két vérfarkas, igen ők még idejöhetnének és pár pixi vagy dzsin és ó sellők!Komolyan már azon sem lepődnék meg, ha ők is mellém csapódnának.Unottan tekintettem körbe a parketten, és nem értettem Magnus mért éppen velünk foglalkozik. A táncparkett közepén egy vámpír város lassan már nyilvános pornográf filmet forgatnak le, a szoba túloldalán pedig a berendezés lassan már porszem méretűre darabolódik. Ó és nocsak csak nem az én jó képű hullazsákom, mosolyogtam.Walker a parkett közepén vergődött éppen egy kék hajú tündelánnyal. Látszott rajta, hogy már távozna,de a lány újra és újra megragadta őt nem engedve, hogy elmenjen . Már éppen hangosan felnevettem volna, amikor lesett, hogy Camille-nek is itt kell valahol lennie. Gonosz mosoly terült szét az arcomon és keresni kezdtem a tömegben, de egyenlőre sehol sem találtam. Na de annyi baj legyen, úgyis össze kell majd futnunk. A számhoz emeltem a poharat, hogy végre igyak belőle, amikor egy hangos kacaj szakított félbe. Lassan tekintettem oda, mert már sejtettem ki röhög ilyen ordenári hangon. Richard.Röhögés közben előre dőlt és a szeméből is könnyek csorogtak már. Bunkó.Nagy nehezen hagyta abba a vihogást, majd mellém lépve elvett egy sötétkék italt és megkérdezte a nevemet.
Lusta tekintettel követtem, amivel ölni lehetett volna.
- A nevemet ki kell érdemelni drága - mosolyogtam rá és felemeltem két ujjam- erre két esélyed van. Egy, baromira szimpi vagy csak úgy magadtól, hogy máris imádni kezdelek. Kettő, vagy olyan lovagias vagy merész, hogy megemelem előtted a kalapom.
Felé fordultam.
- És pechedre kalap most nincs nálam!
Mélyet kortyoltam az italból majd az egészet abban a másod percben visszaköptem Richard pólójára. Nem volt szándékos - szörnyű íze volt - de mégis megelégedéssel töltött el a világos kék folt a fekete pólón.
- És sajnos váltás ruhám se - nevettem fel elragadóan.

**Camille Belcourt** ~vámpír~

A bárpult felé indultam. Igyekeztem minden illuminált állapotú alvilágit kikerülni, aki csak az utamba került. Mennyit romlott a szórakozás fogalma az évek során…
Sajnos az egyik lépésemnél nem voltam elég fürge, így nekem csapódott egy kellemetlen leheletű lükantróp. Archer hamar ott termett, és elvitte az utamból a-mily meglepő-részeg vérfarkast. Ahogy közelebb értem a bárpulthoz újabb különleges történés szemtanúja lettem. Lily, a szeszélyes kedélyű árnyvadász lány egy jól irányzott mozdulattal leköpte az előtte álló társát. Az arcán egy fintor szaladt át, majd ahogy megnézte magának a fiút nevetésben tört ki. Úgy tűnik, ma este az árnyvadászok sem túl kulturáltak. Undorodva néztem a fiú ruháját, és az arról csöpögő italt. Tettem előre még egy lépést, de Archer megállított. Kérdőn néztem rá, ő pedig a fejével a táncoló tömeg felé intett. Walker ott állt középen, és éppen egy tünde dongta körbe. Walkernek nem tetszett a helyzet, de nem tudott szabadulni. A tünde össze-vissza ugrált és hajladozott előtte, de a szolgám csak állt a táncparketten, mint egy darab fa. A maga módján a helyzet még mulatságosnak is mondható. Persze ha nem Walker szemszögéből nézzük az eseményeket.
-Segíts neki, Archer- mondtam, mire a szolgám bólintott, és Walker felé indult. Cseppet sem kedves mozdulatok segítségével érzékeltette, hogy ha lehet, hagyja békén Walkert. Én addig egy helyben állva vártam őket. Most visszanéztem a bárpult felé. Már nem voltam olyan helyen és pozícióban, hogy nehéz legyen észrevenni. Az előttem táncoló embereken át megláttam a két árnyvadászt. Lily-vel egy pillanatra összenéztünk, és mindkettőnk arcára mosoly ült ki. Aztán a tömeg összezárult, és szem elől tévesztettem. Ellenőriztem a kendőt a nyakamban, majd miután Walker és Archer visszatért folytattam a sétát a bárpult felé.

**Richard Shade** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

Zavart, hogy a lány nem mindta meg a nevét. Durcás kifejezés ültki az arcomra, amiért nem jártam sikerrel. Gyorsan ki kellett találnom neki valami gùnynevet, amin esetleg szòlíthatom.
- Nekem így is jò, Névtelenke.- mosolygok rá és előrenyùltam, hogy a haját megigazítsam. A következő pillanatban viszont kaptam egy köpést a pòlòmra. Nem sikerült felidegesítenie, azt nálam nagyon nehéz. Felszabadult vigyort költözettem az arcomra.
- Rajta volt a meghívòn, hogy nem szabad pornòzni? Csak mert én nem olvastam.- mondom, majd lekaptam a felsőmet. Letörölgettem a mellkasomròl a piát, hogy ne ragadjak annyira. Zavart.
- Nos. Névtelenke, gondolom, ha a nevedet nem árultad el, nem is reménykedhetek abban, hogy a korodat megmondod.- ismét elvigyorodtam, majd abba az irànyba néztem, ahova ő is. Egy vámpír csajt szemelt ki magának, össze is vigyorogtak. Halkan morogni kezdtem.
- Csak én vagyok rasszista?- kérdeztem fennhangon. Nem az a fajta sràc vagyok, aki bármitől is megriadna.
~ Milyen kis cuki ez a Névtelenke. Kéreti magát. Jaj egyem a szívét. ~ gondolom vigyorogva. A tekintetét kerestem Névtelenkének, majd ùjra kérdeztem.
- Valami pasira vagy haverra vársz?-vigyorogni kezdtem. Nem tudtam elnyomni se a kíváncsisàgomat, se azt a pimasz mosolyt. Alapvetően kedves srác vagyok, de Névtelenke valamiért az állatot hozza ki belőlem. Azon kaptam magam, hogy ösztönösen ugratom, piszkálom és nem hagyom, hogy fogást találjon rajtam.
- Ha azért köptél le, mert vissza akartál vágni, amiért kinevettelek, akkor jobb ha tudod, hogy ennél többet kell tenned, hogy felhùzz. -titokzatosan rámosolyogtam, majd előrehajoltam,fogva tartva a tekintetét. Màr csak pár centire voltam a szájátòl, de hirtelen kikerültem, egypuszit nyomba az arcára. Mikor ismét kellő távolságra kerültem tőle, nevetni kezdtem.

**Magnus Bane** ~boszorkánymester~

Hagytam, hogy a modortalan árnyvadász befejezze bizalmaskodó, vagy legalábbis bizalmasnak tűnni akaró mondandóját, majd akaratlanul magam is hátrafordultam, hogy lássam, min derül ilyen jól ez a zavaró alak. Figyelmemet eddig nem kötötte le a lány átázott, fehér, bár már egy részében kék ruhája, viszont nem értettem miért lenne ennyire mókás ez a látvány. Szegény srác, nem sokat járhat közösségbe, ha már ennyi ilyen jó kedvre fakasztja. Félig felvont szemöldökkel, kissé lesajnálóan pillantottam a nevetésben kétrét görnyedt nephilimre, nem akartam félbeszakítani a mulatságát, kivárom míg végre lenyugszik. A két árnyvadász közti értelmetlen szóváltás közben szétnéztem a tomboló tömegen, látva a vámpírok ’ különleges ’ tevékenységét inkább csak némán csóváltam a fejem. Meglátjuk, meddig mehetünk el ma este.
Elmélázásomból egy nem várt jelenség vert fel, ami nem volt más, mint egy halványkék vízsugár elsuhanása nem messze előttem, s aminek végpontja a problémás fiú fekete pólója volt. Na, most már nem volt mit tenni, harsányan felnevettem, majd szaporán egymás után összecsaptam a tenyeremet néhányszor. Ne hibáztasson senki a reakcióért, túlságosan nem várt fordulat volt.
- Elismerésem kedvesem, kezdem végre én is jól érezni magam. – mondtam majd biztatóan megveregettem a lány vállát, de sajnos hirtelen jött jókedvemnek a fiú rögtönzött vetkőző akciója állított gátat. Nem tetszik nekem ez a kölyök, ha még ivott volna, elnézem, de egy csepp alkoholt nem érezni rajta, kivéve persze a levetett pólóján.
- Szóval miszter kettes számú névtelen árnyvadász, vetkőzni támadt kedved és elmondásod alapján nem igazán kedveled a fajtádon kívül esőket. Azt hiszem nagyon rossz helyre tévedtél. – mondtam némi éllel a hangomban, arcomról viszont halvány mosoly tükröződött. Utolsó mondatomat a fiú számára az alatt mondtam el, miközben jobb karomat magam elé emeltem s ujjaimmal apró mozdulatokat tettem a levegőben, minek hatására a fiút mintha láthatatlan karok mozgatták volna egyenesen a szintén hiányos öltözetben feszítő vámpír banda közelébe. Mélyet sóhajtottam, úgy éreztem mintha egy szikla gördült volna le a lapockámról. Kicsit lehettem volna türelmesebb is ezt beismerem, de hogy hagyjam, hogy két árnyvadász egymásnak essen a bulim kellős közepén, a többi alvilági pedig elvakult boksz rajongók módjára drukkoljanak egyiknek- másiknak? Azt már nem. Ez a fajta tánc nem az én házamba való. Mintha mi sem történt volna fordultam vissza ismét a lány felé.
- Visszatérve a ruhádra, sajnos női ruhával nem szolgálhatok, viszont megoszthatok neked egy apró titkot ezzel kapcsolatban. – lehajoltam, hogy a lány fülébe súghassak – Én is mosógéppel mosom a ruháimat. – suttogtam sejtelmesen, majd gyorsan visszaemelkedtem egyenes helyzetbe és a fejemmel biccentettem az egyik ajtó felé. A mozdulatot követve rögtön elindultam a helyiség felé, bár éppen a kedvenc számom következett.
- Van gyors szárító funkció is. – kiáltottam vissza a vállam fölött a lánynak.

**Richard Shade** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

Magnus agyát is sikerült felhùznom, de eskü nem az én hibám volt az egész egyáltalán nem akartam modortalan lenni, nem is ilyen vagyok. Valahogy így jött össze. A következő pillanatban már repültem a hozzám hasonlòan félmeztelen vàmpírok felé, de gyorsan visszamentem a fajtársamhoz és a boszorkàbymesterhez. Nem azért mert gyáva voltam, hanem mert elnézést akartam kérni a viselkedésemért. Azòta nem kòser valami, amiòta megtudtam, hogy tulajdonképpen árva vagyok. Őszintén néztem Magnusra, majd megszòlaltam.
- Figyelj ne haragudj rám. Egyáltalán nem vagyok ilyen paraszt csak áh...- nem tudtam vefejezni a mondatot. Azonnal elszállt a piszkálòdò hangulatom. Egyszerűen megráztam a fejem és csak ennyit mondtam.
- Olyan dolgokat tudtam meg amit nem kellett - nem tudtam kimondani, amik fájnak." A kezem lassan ökölbe szorult, majd szomorùan néztem fel Magnusra.
-Nem akartam visszaélni a vendégszereteteddel. Ès nem vagyok rasszista csak...- valahogy nem jöttek a nyelvemre a megfelelő szavak. Lassan visszavettem a pòlòmat. A lányhoz fordultam.
- Neked is bocsi. Azt hiszem jobb ha mostantòl a inkább elvegyülök.- mondom, majd lassan el is sétáltam egy kanapéhoz. Leültem és hagytam, hogy megrohanjanak az emlékek. Egy tündér làny közeledett felém, de én egyetlen pillantással közöltem vele, hogy keressen mást magának. Lassan szivárgott be a családom képe a fejembe, ekkor eszméltem rá, hogy akár eltelt két év, akár nem, még mindig ugyanolyan rossz. A térdemre könyököltem, majd a fejemet a kezembe temettem. Nem akartam most bárkivel is beszélni; hirtelen tört rám a bùbánat. Sajnos, jellemző volt ez rám. Àltalában vidám, hetyke fiùként élem az életem, de pont amikor nem kéne, elborul az agyam és szomorù leszek. Para, de én már csak ilyen vagyok. Közben rájöttem, hogy miért bolondultam meg. Mert egész eddig csak feledni akartam azt, hogy ki vagyok és ki voltam még annak idején Idrisben. Lassan elővettem egy fényképet édesanyàmròl , amit mindig magamnàl tartottam. Nézegettem egy ideig, majd csak a kezemben fogtam és üresen bámultam a semmibe. Már épp fontolgatni kezdtem, hogy lelépek, de aztán ùgy döntöttem, hogy talán még sem kéne. A tündéreket kezdtem el szemlélni, viccesek voltak teljesen részegen. Feltűnt, hogy én is egy poharat szorongatok a kezembe, de arra már nem emlékeztem, hogy hogyan került hozzám. Nem is érdekelt, alkohol volt, az a lényeg. Pillanatok alatt felhajtottam, letéve a kis asztalra, ami mellettem volt.
~ Valamivel muszály terelnem a figyelmemet, mert különben megőrülök ~ gondoltan az ajkamba harapva, aztán kitaláltam magamnak az elfoglaltsàgot. Flörtölgetni kezdtem minden felém néző nőnemű lénnyel. Rájuk mosolyogtam, feléjük kacsintgattam, de egyik sen volt elég bátor ahjoz, hogy idejöjjön hozzám. Volt akk zavarba jött, volt aki leállt velem és kacérkodott egy kicsit, de olyan is volt, aki elpirulva fordított nekem hátat. Egy kis idő mùlva meguntam ezt a jàtékot is és csak ültem csendben és magam elé bámultam.

**Magnus Bane** ~boszorkánymester~

-- A hangulat kedvéért, ha nem gond, betoldanék egy partizenét, ez kezd el szólni, miközben Magnus mutatja az utat Lily-nek. --
ZENE ON

**Lillyanna Blackwood** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

Köpni nyelni nem tudtam és időm se volt rá, minden olyan gyorsan történt. Egyik percben még Richard új ruhájában gyönyörködtem, amikor az hirtelen eltűnt és már a srác meztelen felsőtestével szemeztem. Olyan furcsa vágások voltak a karján, ilyet még sosem láttam. Ráakartam kérdezni, de ekkor már a fiú felém hajolt és egy gyors puszit adott az arcomra. Mivan?! A vér rögtön az arcomba tódult, annyira dühös lettem. A kezemet ökölbe szorítottam és már készültem is, hogy egy szép balegyenessel más utakra térítsem, amikor valaki hirtelen már meg is tette helyettem. Magnus. Eddig nem igazán figyeltem rá, mert ő főként Richarddal beszélgetett, de most érdeklődve tekintettem rá ,ahogy egyetlen ujj mozdulattal a vámpírok felé röpítette őt. Elmosolyodtam, ez is egy megoldás bár magam szívesebben tettem volna. Magnus színes ruháiban felém fordult és megsúgta nekem, hogy kitisztítja a ruháimat de csak egyszerű mondén módon, ez olyan unalmas. Na de annyi baj legyen, csak legyen végre ruhám. Magnus megindult előre, hogy mutassa az utat, de még volt valami, amit el kellett intéznem.
- Magnus egy pillanat - látszott rajta, hogy nem örül neki, hogy megvárakoztatom, de nem szólt egy szót sem.
Felkaptam még egy üveg italt -egy rózsaszínt - és Richardhoz sétáltam, aki egy fotelben ült és láthatólag magába fordult. Az italt letettem az asztalra egy már üres üveg mellé.
- Ezt azért mert meggyógyítottad az ujjam. Ezt pedig az előbbiért! - majd egy hatalmasat húztam a fejére.
- Viszlát Rich - majd meg sem várva, hogy mit reagál visszaindultam Magnushoz - Mehetünk.
Magnus furcsa pillantást vetettet rám, majd egy üres szobába vezetett, ahol csak egy mosógép volt és egy vödör szennyes ruha. Valahogy nem illik ebbe a házba egy ilyen hely.
Magnus várakozóan rám nézett nekem pedig leesett mire vár.
- Most komolyan előtted kéne levetkőznöm?

**Richard Shade** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem a felém közeledő lányt. Arra eszméltem fel, hogy egy hatalmasat behúzott nekem. Nem szòltam semmit, mert megérdemeltem a pofont. Csendben dörzsölgettem a fájòs arcomat. Lassan felkaptam a piát amit letett mellém, belekortyoltam, majd szorongatni kezdtem a poharat. Meg sem fordult a fejemben még soha, hogy olyan erős lennék,, hogy puszta kézzel szét tudok robbantani egy ilyen üvegtárgyat. Igaz, vékony üveg volt, de attòl még felrobbant a kezemben ahogy szorítottam, a tartalma az arcomba fröcsögött. De nem ez volt a nagyobb baj. A szilánkok beleálltak a tenyerembe, a vérem szinte azonnal kicsordult. Kapkodva álltam fel, a farzsebemben kerestem az irònomat, de ekkor jutott eszembe, hogy Magnusnak odaadtam. A francba. Gyorsan ismét lekaptam a pòlòm, amit vékony csíkokra szaggattam és betekertem a kezem. Az egész ruha ráment, mivel szinte ömlött a tenyeremből a vér. Fáradtan rogytam vissza a kanapéra, mefpròbàltam letörölni a ragacsos lét az arcomròl, sikertelenül. Aztán már hagytam a francba, ennél rosszabb már nem lehet a mai estém. Ha otthon maradtam volna, akkor nem jutunk idáig. Na, mindegy, nincs kedvem hazagyalogolni. A végén egy eső is elkap, higy a befejezés még szebb legyen. Kiderült, hogy félmeztelenül, ròzsaszín vacakkal az arcomon viszont bejövök a csajoknak. Egy egész hadseregnyi tünde jött ide hozzám beszélgetni, de én egy elbűvölő mosollyal küldem el őket. Nem jönnek be a tündérek, még az én 178 centimhez is alacsonyak. Én meg egy nő miatt sem fájdítom meg a derekamat. Soha! Òvatosan kémlelni kezdtem a felhozatalt, ha màr ùgyis ezért jöttem. Mint mondtam a tündék tùl alacsonyak, a vámpírok viszont egész jòk, de ki az a szerencse csomag, aki arra akar ébredni reggel, hogy a nyakát harapdálják? Én inkább kihagyom. Az alvilágiak furcsák. Van olyan akinek lila a bőre... nekem nem kell lila csaj. A farkasok... hmm rájuk nem is tudok mit mondani. Ez is furcsa egy dolog. Eddig még mindig az a kis szöszi àrnyvadász tetszett a legjobban, de ezt már elszùrtam. Hát nem volt mit tenni. Erővel töröltem le az arcom, már a körmömmel kapartam, hogy lejöjjön az ital ròla. Le is jött, de most meg piros csíkokkal van kidekorálva a pofàm. Ez igen mondhatom. Agyban visszapörgettem az egész estét, kezdtem érezni a helyzet komikumát. Elképzeltem milyen fejeket vághattam egyik szitukban és majdnem hangosan felröhögtem, csak az utolsò pillanatban melehapartam a számba. Hogyan nézne ki az, hogy egy idiòta árnyvadász egyedül ül és röhög?

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Amióta elindultam a bárpult felé az ott lévő cirkuszt figyeltem. A buliban már többen is hozzám hasonlóan kíváncsiak voltak a végkifejletre, de Magnus véget vetett a jelenetnek. A fiút a vámpírok felé tessékelte, Lily-t pedig egy ajtóhoz kezdte vinni, gondolom tiszta ruha reményében. Miután Lily tett még egy kört a bárpultnál, és ellátta a kanapéra roskadt társának a baját, végre nyugodt szívvel közelíthettem meg az italokat. Lustán járattam rajtuk végig szemem. A szivárvány összes színéből lehetett választani. Halvány mosollyal az arcomon egy vörös színű poharat emeltem fel. Belekortyoltam. Szerencsém volt. Az íze hasonló volt a vörös boréhoz. Talán Magnus a lehetetlen kinézetű folyadékokon kívül hétköznapi italokat is felszolgál?
A táncoló tömeg felé néztem. Lily és Magnus eltűnt egy ajtó mögött, az árnyvadász fiú pedig feltűnő önpusztításba kezdett. Raziel vérének lehetnek mellékhatásai?
Walker és Archer hűen álltak mögöttem, én pedig azon tűnődtem mit is csinálhatnék. Lily-vel talán nem volna szerencsés mélyebb beszélgetést kezdeményezni, a tündérekhez semmiképpen sem mennék oda, a vámpírok már megint ősembereket játszottak hiányos ruházattal, a lükantrópok ezen csapata pedig látszólag nagyon nem bírja az alkoholt. A szemem az önpusztító fiúra tévedt. Ekkor vettem csak észre, hogy egy képet szorongat a kezében. Kíváncsi lettem.
A tömeg szélén közelítettem meg, majd miközben az ujjaim között egyensúlyoztam a vörösbor-szerű italt leültem a kanapéhoz közeli kósza székek egyikére. Innen már jobb kilátást biztosíthattam magamnak.

**Richard Shade** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

Még mindig édesanyám fényképét szorongattam, amikor egy vámpírlány sündörgött közelebb hozzám. Pròbàlta kilesni,hogy ki van a fotòn amit a kezemben szorongattam. Egy félmosolyt küldtem felé.
- Gyere nyugodtan, nem vagyok rasszista. Nem kell titokban leskelődni, megmutatom ha érdekel.- mondom, megpaskolgatva a kanapét magam mellett.
- Amùgy Richard Shade vagyok, de szòlíts csak Richnek.- mosolygok rá, megvillantva a fogsorom, ami veszített az egyenletességéből. Pár napja tàmadott meg egy elhagyatott, és az a szemétlàda elferdítette az egyik fogamat. Nem nyùjtottam kezet neki, nőnek nem illik. Megszemléltem a vonásait, helyes volt, de attòl még vámpír.
- Ès, mi szél hozott ehhez a kanapéhoz?- vonom fel a szemöldököm. Ùgy tudom, a mi népünket annyira nem bírják. Némiképp zavart, hogy egy vámpírral ülök egy kanapén, mert ugye a sebemből még mindig szivàrgott a vér. Vártam már, hogy mikor kezdi el letekergetni a pòlòm darabjait a kezemről. El tudtam volna képzelni, hogy megtörténik, biztos voltam benne, hogy érzi a szagot, de azt nem tudtam, hogy az önuralma mennyire erős. Ha utána meg is ütném; aminek kicsi az esélye, mivel nő, akkor iscsak önvédelem lenne, de nem akartam még több galibát okozni. Ràpillantottam a csillogò kék szemeimmel, majd a hajamba tùrtam. Kérdezni akartam valamit, de semmi nornális nem jutott eszembe. Azt meg nem kérdezhetem meg, hogy ki volt a legutòbbi mondi áldozata...
- Miòta vagy itt?- fontam karba a kezem a csupasz mellkasomon. Egy hanyag pillantàst vetettem rà, majd ismét a fényképre tereltem a figyelmemet. Pròbàltam csak nézni és elfojtani a fàjdalmat amit belül éreztem, majd ùgy döntöttem, hogy oldom a feszültséget. Viccelődve hajoltam közelebb hozzá, a szemem csillogott.
- Ha éhes vagy szòlj, mert adok ingyen vért a ràszorulòknak.- kacsintok. Lehet, hogy béna poén, de illett a hangulathoz. Lassan "komolyra" fordítottam a szòt.
- Miért nem vagy fajtársakkal?- bökök a félmeztelen vàmpírok felé az állammal.

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Miután az árnyvadász maga mellé invitált kis tétovázás után oda is ültem, gondosan elkerülve az azonosítatlan foltokat a kanapén. A karfáig húzódtam, tartva a távolságot. Egy gyors pillantást vetettem a fotóra. Egy nő volt rajta.
-A nevem Camille. A manhattani vámpír klán vezetője vagyok-mutatkoztam be én is. Nem értettem, miért mosolyog ennyire, hiszen itt ül egy határozottan idős vámpírral szemben, bekötözött, de még mindig vérző kézzel. Nemrég ittam, így még csak meg sem fordult a fejemben, hogy vérét vegyem. Habár a szag zavart, nem törődtem vele. Sokkal rosszabb volt a helyzet a háborúk idején, mikor a levegő tele volt a vér illatával. Akkor kihívás volt kifejezéstelen arccal sétálni.
A kérdéseinek nagy részét figyelmem kívül hagytam, a különös viccel együtt. Nem állt szándékomban válaszolni viszont udvariatlannak sem akartam tünni, így azért az utolsó kérdésre feleltem.
-Nem szokásom barbárokra fecsérelni az időmet -mondtam, miközben kezemmel a modortalan társaság felé intettem, akik épp néhány lükantróppal kötekedtek. Én sem kedvelem a farkasokat, de a félmeztelen csapattal ellentétben nem szoktam lépten-nyomon összetűzésbe keveredni velük.
Inkább a képen lévő hölgy érdekelt. Nyílván nem a barátnője, hiszen a nő idősebb nála, és az előbb Lily-nek is feltűnően „udvarolt”. Végigmértem a fiút, majd a képen lévő nőt is. Volt közöttük egy-két hasonló vonás. Közeli rokon lehet.
-Családtag?- tippeltem a kép felé biccentve. Az arcom nem tükrözött érzelmet, de kíváncsi voltam.

**Richard Shade** ~árnyvadász~ ₰ kor : 30

- Örvendek Camille.- mosolygok rá kedvesen. A mai este folyamán végre élveztem is valamennyire a társaságot, bár szinte figyelmen kívül hagyta a poénkodásomat. Nem értheti az árnyvadász fanyar humorát... amikor a fényképről kérdezett, tartózkodó lettem. Nem akartam megbeszélni vele az életemet, de hazudni se.
- Az anyukám volt.- mondom, majd lesütöttem a szemem. Nem mondtam többet, mert egyrészt bántott, másrészt ha nem akarok nem vagyok köteles beszámolni a múltamról. Gondolom ha idefigyelt, akkor tudni fogja, hogy azért csak "volt" anyám, mert már NINCS. Ha meg nem, az már nem az én hibám volt. Abba az irányba nyújtóztattam a nyakam, ahova az árnyvadász lány ment Magnussal. Amikor ismét Camille-re néztem, akkor leesett, hogy ő volt az a vámpírnő, akivel Névtelenke összesomolygott.
- Nem tudod, hogyan hívják azt a csini kis szöszke árvadászlányt?- kérdezem összevont szemöldökkel.
- Nekem nem árulta el a nevét.- teszem hozzá kicsit sértetten. Tudom, hogy nem a legszebben viselkedtem, de az elején udvarias voltam. A többi meg nem az én hibám volt, de ha mégis, akkor sem ismerem be, hogy én keltettem feszültséget. Arra várhat. Akármennyire cuki volt, nem fogom beismerni, ha hibáztam.
- Ismered?- kérdezem, majd felvontam az egyik szemöldököm. Nem pimaszkodásnak szántam, csak azért csináltam, mert jólesett.
- Kedves lány?- kérdezősködöm tovább, elvigyorodtam.
- Ne vedd tolakodásnak, de akkor miért ülsz itt velem? Ha láttad az ingyenes élő show-t az előbb, engem se gondolhatsz valami kulturáltnak.- mondom, miközben gonosz vigyorra húzódtak az ajkaim.
- Nem azért mondtam, mert zavar a társaságod, dehogyis.- mentegetőztem. Nem akartam még Camille-t is elmarni ma este magam mellől.
- Komolyan nem úgy értettem.- mondom, ismét mentegetőzve, de a tekintetem őszinte volt és ragyogott. Reméltem, hogy nem haragudott meg, de hamar visszatért a jókedvem és megjegyeztem.
- Mondjuk ezeknél nyilván civilizáltabb vagyok valamivel.- kacsintok rá cinkosan, de nem flörtölgetni akartam, ezt csak amolyan haveri gesztusnak szántam.

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Látszott rajta, hogy rosszul érinti a kérdésem. Az arca szomorú lett. De hát, ha az ember árnyvadász családba születik, akkor nem is olyan meglepő a halott anyuka. Mondjuk még egytől sem hallottam, hogy ilyen bánatosan beszélt volna az elvesztett családtagról. Többnyire büszkén és kihívóan szoktak fecsegni arról, hogy milyen hőstett miatt halt meg, kit mentett meg vagy milyen hatalmas és gonosz alvilágit sikerült megölnie az élete árán.
Ismét lerohant a kérdéseivel. Sóhajtottam egyet. Talán ha válaszolok, akkor lelohad a hiperaktivitása.
-Nem akarok kerítőt játszani… -kezdtem- De úgyis jövök neki eggyel.
Pár pillanatig gondolkodtam a vezetéknevén.
-Ha jól emlékszem, akkor Lillyanna Blackwood a neve. Elég szeszélyes természetű lány. Még a Pandemoniumban találkoztunk-elmosolyodtam-Feltett szándéka beszélni rólam a Klávénak.
Az ajtó felé néztem, amin Magnus és Lily nemrég bementek. Hamarosan biztosan kijönnek, kivéve persze ha nem tudják megoldani Lily ruhaproblémáját, amit erősen kétlek.
Visszafordultam Richard felé.
-Nincsen semmilyen sötét tervem vagy ravasz elképzelésem. Csak érdekelt a fotó-mondtam-Miért nem kérsz Magnustól valami felső ruházatot? Biztos vagyok benne, hogy adna neked. Ha Lilytől nem vonta meg a segítséget, tőled sem fogja.

**Magnus Bane** ~boszorkánymester~

Lábam türelmetlenül dobolt a lüktető zene ritmusára, vártam, hogy a lány visszaérjen, bár mikor megláttam, miért ugrott el egy pillanatra, valamiért jogosnak éreztem a cselekedetet. Nem volt túl nagy dolog a fiú ártatlan csókja, de normális esetben megkövetelte ezt a fajta revansot. A srácra ma rájár a rúd, úgy vettem észre, hogy kedveli a társaságot, de mintha önkéntelenül kifordulna magából. Persze nem ismerem valódi természetét, ez csak amolyan… megérzés. De miért is foglalkozom én ezzel? Bőven elég, hogy a nephilim lány mosodás fiúját kell játszanom. Mintha ma este túl előzékeny lennék a vendégeimmel. Na mindegy, úgy láttam a lány végül rövid idő után visszatalált mellém, így aztán egy szó nélkül elindultam a tett helyszínére. Én léptem be először személyes mosodám ajtaján és felpöcköltem a villanykapcsolót, hogy a szoba, kicsit túlságosan is, de fénybe boruljon. Ez volt lakásom egyetlen olyan szobája, melyről nem lehetett egyből megmondani, hogy hozzám tartozik. Egyszerű, de a lényeg, a mosógép benne volt, a többi csupán üres tér. Furcsállják is akik belépnek ide, de kérem, mit gondolnak, mennyi hely kell mire száradni teszem az összes ruhámat? Bár honnan is tudhatnák. Azzal a lendülettel, ahogy a szobába léptem a mosógéppel szembeni falnak támaszkodtam, majd a lányra néztem, pillantásom eléggé sürgető lehetett, annak is szántam, nem akartam itt eltölteni az éjszakát. Az árnyvadász reakciója nemigen rázott meg, egy hanyag váll rándítással feleltem rá.
- Újat amúgy sem látnék kisasszony, hidd el nekem. Mondjuk az ritkaság számomra, hogy egy árnyvadász szégyenlős legyen. Úgy tudom büszkék vagytok magatokra. – számat félmosolyra húztam – De ha zavarlak.. – mondatomat nem fejeztem be, csak hátat fordítottam neki, félvállal továbbra is a falnak dőlve. Nem akartam mondani a lánynak, de nem szívesen hagytam magára a géppel. A fajtája nem arról ismert, hogy technika vívmányainak mesterei, és ha bár egy pillanat alatt új gépet szerezhetek, egy ekkora szerkezet hiánya hamarabb feltűnne egy műszaki üzletben mint pár üveg ital.

**Ajánlott tartalom**