Hangosan kopogott a magassarkúm a kocsma kopott parketjén, ahogy átvágtam a Vérvörös Hold termén, gúnyolódó, sértő pillantások tüzében. Nem érdekelt kit lökök félre vagy épp kinek vetek oda sértő szavakat. Ezek csak lükentrópok, egyszerű kutyák. Ez pedig az én napom, az én estém, amit most rettentően elcsesztek. Bevágtam a kocsma ajtaját, amire többen felém fordultak az utcán, egyikük oda is kiáltott nekem: "hé, cicus ez a hely felnőtteknek való!". Villámgyorsan fordultam felé és szemem élesen megvillant a sötétben. A srác kihívóan pillantott rám baráti köréből míg meg nem látta a nyakamon és a karomon végig futó rúnák sokaságát. Ijedten húzódott vissza a barátaihoz majd amilyen gyorsan csak tudtak eltűntek a Vérvörös Hold ajtaja mögött. Gyávák. Ó pedig mennyire vágyam most rá, hogy valakit a földbe döngöljek. Jó kis alapos bunyó felpezsdíti a vért és lenyugtatja az idegekeket. De mist is vártam tőlük, hiszen ezek csak kutyák. Átvágtam az utcán a zuhogó essőben, magamban dühögve az Angyalt átkozva.
- Lily! - kiáltottak utánam
Hogy fordulnál fel! Nem néztem oda, csak vakon lépkedtem előre de még így is hallotam a felém siető lépteket. Bárcsak eltűnnél!
Egy magas, szőke fiú ért utol, csuromvizesen. Pólóján átütöttek a fekete rúnák vonalai és arcán rosszaló kifejezés ült.
- Lily ne dühöngj - szólt rám Daniel.
- Akkor hagyj békén - vakkantottam vissza.
- Bármikor, csak legközelebb ne egy bűntanyáról kelljen kirángatni téged!
Ó gyűlölöm, de mennyire gyűlölöm, amikor apáskodik felettem. Az Angyalra testvérek vagyunk, nem fegyenc és az őre.Odamegyek és azt teszek amit akarok. Tizenhét múltam, lassan tizennyolc, már felnőtt árnyvadásznak számítok.
- Mégis mit gondolsz mit fognak gondolni, ha ennek híre megy? Tisztelt, nemesi családból származunk nem járkálhatsz csak úgy el ilyen helyekre! - folytatta.
- Azt csinálom, amit akarok. Ez nem arról szól, hogy az emberek mit mondanak, hanem rólam! - dühöngtem. Komolya, hanem lennénk testvérek most biztos, hogy behúznék neki egyet. - Különben is ez csak egy kocsma!
- Egy lükantróp kocsma - hülledezett Daniel.
- És? Ez már nem Idris Daniel, itt nem kell árnyvadászok közé zárva élned. Itt elfogadott ha olyan helyekre járunk ahová ők.
Ráfordultam vagy a századik utcára, felse fogva igazán, hogy merre tartok.Ez az én estém lett volna! Végre egy kis pihenés a sok munka mellett, de nem Daniel-nek ezt is el kell rontania. Gyorsítottam, szinte már futottam olyannyira szerettem volna eltűnni a közeléből, de persze Daniel igazodott hozzám és csak mondta és mondta, hogy mi helyes, mi méltó a nephilim névhez és még a többi bugyuta szabályát. Kizártam őt, had beszéljen csak ha akar,mert ha még egy percig tovább kell elviselnem biztos, olyat teszek amit még megbánok.
-...nem lehetsz ilyen felelőtlen többé Lily.Gondolj csak bele, ha anyáék ezt tudnák - ragadta meg a karom Daniel, hogy felhívja a figyelmemet.
- Fogd be! - ordítottam és lendületből felpofoztam.
Nem, ezt még ő sem teheti meg. Elronthajtam az estém, prédikálhat, játszhatja az okos fiút, de soha, soha nem mondhatja nekem, hogy anyáék szégyelnének engem.Daniel szeme elkerekedett, némán nézett rám, még sosem tettem ilyet. Bátran néztem a szemében, miközben mellkasom gyorsan emelkedett fel és le.Ez kellet,érezetem, ahogy az idegességem csillapodik. Megérdemelte. Daniel még mindig fogta a karomat, de már gyengült a szorítása.Tudta, ő is nagyon tudta, hogy most túlment a határon azzal, hogy anyáékat szóba hozta.
Vizesen és csapzottan meredtünk egymás szemébe a zuhogó essőben, mikor az utca sötét oldalában hangos ricsaj rázott fel minket. A szemetesek oldalán alaktalan, halottfehér alakok jelentek meg. Raum démonok.Ketten voltak, csápkban végződő kezeikkel felénk nyúlkáltak, fekete köralakú szájúkkal hangosan sziszegtek majd villámgyorsan négy kézlább felénk lendültek.
Benyúltam a szoknyám bő szára alá és előkaptam két szeráfpengét. Az egyiket ádobtam Danielnek és közben odakiáltottam neki a penge nevét. A démonok kétfelé váltak az egyikük egyenesen felém tartott míg a másik nagyobb ívben Daniel felé.
- Uriél- kiáltottam, mire a szeráfpenge fényesen felragyogott.
A raum démon felém kapott csápjaival, mire oldalra vetődtem épp elkerülve. Felemeltem a pengét, hogy lendületből sújtsak le rá, de szemem sarkábol épp egy árnyat láttam elsuhanni mögöttem.Esetlenül ugrottam félre, miközben a másik démon épp odacsapott le, ahol pár perce még én álltam.
- Daniel! Mégis mit csinálsz?Ez csak egy raum démon! - ordítottam, mikor láttam, hogy tétlenül áll pár lépésre tőlem.
-Sajnálom - kért bocsánatott,majd hangos kiáltással szaladt a démonok felé.
Utánna indultam én is és a biztos tudtaban, hogy Daniel megöli a másikat én az utca jobb oldala felé menekülő démon pördültem és a nyakába mélyesztettem a pengét. Sziszegve felhördült majd a Uriél halvány fényében porrá égett.
Győzelem ittasan elmosolyodtam.
Éles fájdalom hasított a nyakamba, miközben előrevágódtam, beverve a fejem az egyik szemetes konténerbe. A másik démon pikkelyes csápjai ráfonódtak a nyakamra és ajaktalan szájával felém hajolt, mély vágást ejtett a homlokomon.
- Daniel - hörögtem kábultam.
Megpróbáltam kitapogatni az elejtett szeráfpengét, de a fejem hasogatott az ütéstől és a nyakamon a bőr a csápok alatt egyre inkább égetett.
Fényes pöttyök keringtek a szemem előtt, majd keserű hamu lepte el az arcomat. A raum démon meghalt.
- Lily, jól vagy? - hajolt fölém egy ismerős arc.
- Bácsikám?
- Ó hálla az égnek - sóhajtott fel a bácsikám - Mi történt?Várj ne mozdulj, előbb hagyj csináljak egy iratzét. - nyomott vissza a földre, amikor felakartam ülni.
- Nem tudom, csak hirtelen megjelent mögöttem és fellökött - éreztem a iratze jól eső bizsergését fejemnél, rögtön abba maradt a fejfájásom - Daniel jól van? Neki kellett volna megölni ezt a démont. Nem esett baja?
- Daniel? - nézett rám nagy szemekkel a bácsikám - Ki az a Daniel?
Felültem és szinte már hisztérikus hangon válaszoltam.
- Na ugyan ki? A bátyám. Tudod szőke, kék szemű, okoskodó - magyaráztam
- Lily neked nincs bátyád. Biztos beverted a fejed amikor elestél, jobb ha nem ficánkolsz egy ideig.
-Elég legyen már. - kiáltottam - Hiszen még az egyik szeráfpengém is odadtam neki!
Kapkodva muattam abba az irányba ahol utoljára láttam Danielt, de nem volt, senki sem volt ott. Csak a szeráfpengém feküdt érintetlenül az utca közepén, ahová dobtam...