Hotel Dumort

**Clary Fray** ~admin~

Az Éjszaka Gyermekeinek tanyája

**Clary Fray** ~admin~

Camille & Clary

Idegesen nyomogattam a telefonom gombjait Simon számát pötyögve. Alig indultam el otthonról, és máris rámszakadt az ég. Mindenestül eláztam, de lusta voltam hazamenni, mert már így is késésben vagyok a találkozónkról. Sikerült verge rábeszélnem legjobb barátomat, hogy jöjjön el velem ma este a Pandemoniumba – amit amúgy ki nem állhat – szóval ilyent alkalmat nem szalaszthatok csak úgy el. Dühösen félrecsaptam arcomhoz tapadt vizes hajamat, miközben meghúztam magam az eső elől egy párkány alól, és a fülemhez szorítottam a telefont.
- Halló? – hallottam meg Simon kellemes hangját, amint a mögötte lévő hangzavart próbálja meg túlüvölteni. Valamit még magyarázott arról, hogy már ott nagyban nyomják a bulit.
- Eleredt az eső. Nem tudnál jönni értem? – kérdeztem vacogó fogakkal, és a távolba tekintettem a fényes csíkot húzó esőfüggöny irányába, amit nem is látok, csupán jellegzetes hangja alapján állapítottamm meg, hogy ott van. Hogy is látnám, mikor már 9 óra múlt, és teljesen besötétedett? Ráadásul ez New York-nak az a része, ami hires a neonfényekkel való kivilágítottságátról.
- Mit mondtál, Cla… Szakado… a vonal… - hangzott a válasz, aztán a telefonom feladta a szolgálatot, és kikapcsolt, mire fájdalmasan felsóhajtottam, és tehetetlenségembe földhöz vágtam a készüléket. Körbenéztem, hátha meglátok egy segítőkésznek tűnő nagymamát vagy anyukát… valaki ártalmatlant, mert hogy a sárga taxik mintha felszívódtak volna. Bármeddig is kutattam a tekintetemmel, nem láttam semmi olyat, ami segíthetett volna, azonban kezdtem egyre jobban átfagyni. Kezeimmel a karjaim dörzsöltem, miközben a mellettem roskadozó bérházat vettem szemügyre. Az egykori Dumont hotel… ugrott be, amint megláttam a fénytelen, egykori neonfeliratot az épület tetején. Most már mindenki Dumort-ként ismeri, ami cseppet sem kecsegtető, viszont a környékbeli épületek sem inkább. Ám valahonnan kell szereznem telefont.
És ekkor hirtelen mintha egy árny megmozdult volna az egyik ablak mögött. Szívem ijedten vadabb ritmusra váltott, de összeszedve minden bátorságomat, odasétáltam, és megkocogtattam a repedezett üveget.
- Van itt valaki? Segítene? Csak egy mobilra lenne szükségem… - mondtam elhaló hangon, és félve vártam, mi lesz ebből.

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Clary&Camille

Kezdett zavarni, ahogy a többiek bámulták a szolgálóimat. Mintha még életükben nem láttak volna hasonlót, ami igaz is, de attól még nem kéne így fixírozni őket.
A szemem sarkából észrevettem egy közeledő árnyat. Gyorsan pördültem meg, és vetettem rá egy figyelmeztető pillantást.
-Ne is próbáld megkörnyékezni őket-szóltam halkan. Csak rövid ideig voltam távol, de máris ilyen fegyelmezetlen lett a klán. El kéne beszélgetni Raphaellel.
Megvártam, míg a nap utolsó sugarai is lehanyatlottak, majd engedtem a klánt egy kicsit szórakozni az éjszakában. Kint eleredt az eső, és az ég vészjóslóan dörgött. Tökéletes nap egy kis mulatozásra.
Lementem a földszintre és az ajtóhoz közeledtem, mikor Archer elém lépett. Kérdőn néztem rá, de aztán nekem is feltűnt a koszos üveg előtt strázsáló alak. Annyira elmélázhattam a tervezgetésben, hogy észre sem vettem a sötét sziluettet.
Halkan kopogott, majd telefon után érdeklődött. Az ajtóhoz léptem, és szélesre tártam. Azonnal megcsapott a jóleső, tiszta levegő a Dumort bűze után.
Egy vörös hajú, teljesen elázott lány álldogált kint. Láthatóan megszeppent, mikor hirtelen ajtót nyitottam.
-Segíthetek valamiben?-kérdeztem közömbösen.

**Clary Fray** ~admin~

Camille & Clary

Elég volt mindössze két év francia tanulás, hogy meg tudjam állapítani, milyen vészjósló ennek a helynek a neve. Nem tudom, hogy melyik ostoba kölyök szórakozna azzal, hogy bármit is a "halálé"-nak tituláljon, de jelenleg ez nem is tartozott rám. Nem volt másra szükségem, csak egy normális telefonra, hogy felhívhassam Simont vagy esetleg egy taxi-társaságot, és végre eltűnhessek erről a környékről.
Már éppen kezdtem volna feladni a dörömbölést, mikor váratlanul szélesre nyílt az ajtó, és egy elegáns küllemű nő jelent meg mögötte. Haja szőke loknikban tökéletesen omlott a vállára, és kezdtem rosszul érezni magam, amiért ilyen gyér állapotban jelenek meg előtte. De hát nem mindenki teheti meg, hogy meghúzza magát eső esetén, ugyebár.
- Igen – nyögöm ki megkönnyebbülten hallva a nő hűvös kérdését, miután sikerül túllennem a meglepettségemen. - Ha esetleg megengedné, hogy használjam a telefonját... Életmentő lenne- mondom, és kérlelően pillantok fel az ismeretlenre, aki mögött mintha ezúttal is mozognának az árnyékok.
Megremegtem... hogy a hidegtől vagy a félelemtől magam sem tudom. És annak ellenére, hogy ez az előkelőnek tetsző nő nagyon tisztességesnek tűnt első ránézésre, volt benne valami végtelenül kétségbeejtő. Annyira nem illett bele ebbe a sötét sikátor hangulatba, mint Darth Vader egy virágos rétre. Irracionálisnak találtam, hogy egy hozzá hasonló szőke szépség ilyen környéken járkáljon. És ettől határozottan rossz megérzésem támadt.
- Kérem... - suttogtam utolsó reménysugaramat megragadva, és nem törődtem azzal, hogy a párkányokból is rámhullik a víz, mert már így is bőrig áztam. Ha nem a válasz, még mindig belevethetem magam az éjszakába egy telefonfülkét keresve.

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Clary&Camille

Nem sokszor botlok bele bőrig ázott gyerekekbe, és ha mégis, ők általában nem jutnak túl messzire, de most nem volt hangulatom bármi rosszat is csinálni. Bár segíteni sem. Csak menni akartam szórakozni egy kicsit.
-Nem használok telefont-mondtam ridegen, és jeleztem Walkernek. Ő kilépett az ajtón, és felhúzta az esernyőt. A magasba tartotta és várt rám. Archer társa mellé lépett, de nem az esernyő alá, így hamarosan ő is olyan ázott lett, mint a lány. Indulni akartam, de egy furcsa hangra lettem figyelmes. Még mindig a hotel ajtajában álltam, és kíváncsian füleltem. Az ázott vöröske kérlelőn nézett rám. Bizonyára azt hitte, meggondolom magam.
Pedig nem kifejezetten ezen járt az eszem. A különös hangot tompította az eső kopogása, de mintha a tetőn lépdeltek volna. Gondolatban megvontam a vállam, hiszen nekem úgysem tudnak ártani, a lány sorsa pedig különösebben nem izgatott.
Walker mellé léptem. Cipőm lágyan koppant a repedezett úton, ahogy sétáltam pár métert. Újra hallottam a különös hangot, és most már furdalt a kíváncsiság, ki vagy mi mászkál a klánom szállásának tetején.
A vállam fölött hátrapillantottam, és egy éhesen bámuló szempárt találtam. Nem engem nézett, hanem a lányt az ajtónál, aki ebből semmit sem vett észre.
Elgondolkodtam rajta, hogy mit tegyek. A tetőn guggoló vámpír nyilván arra várt, hogy kellően távol kerüljek ezzel jelezvén, nem tartok igényt az emberre. Biztosan a klánom egyik tagja. Szánakozón néztem a lányra, akinek zöld szemei csillogtak az éjszakában. Halványan elmosolyodtam. Ma úgyis annyira neveletlenek voltak a Dumortban. Megbocsátható, ha megvonom az egyiktől az ételt.
Teljesen a hotel felé fordultam, és egy ajánlatot tettem az ázott embernek:
-Nincs kedved velem tartani egy száraz helyre?

**Clary Fray** ~admin~

Camille & Clary

Nem használ telefont, jutott el a tudatomig lassan, mire kétkedve összevontam a szemöldökömet. Ki az, aki manapság nem használ telefont? Komolyan, ez már a XXI. század! Ebben a világban képtelenség megélni a telefon és az internet nélkül, mert mindenhez kellenek az efféle kapcsolattartási eszközök. Lehetetlen, hogy ez a nő elutasítaná az efféle technikai vívmányomat! Mi van, egy barlangban él vagy a középkorból jött? Bár megeshet, hogy ez csak egy burkolt visszautasítása akart lenni a segítségének, ami nagyon is valószínű tekintve hogy milyen érdektelen arccal lépett el mellettem. A két ember pedig úgy követték, mintha zombik lennének. Tágra nyílt szemekkel figyeltem, hogy az egyik férfi mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne csak úgy megáll az esőben, pedig társánál van ernyő. Persze az alá a nő állt, de akkor is…
Aztán elindultak, én pedig ismét magamra maradtam az egyre csak zuhogó esőben, és azon gondolkoztam, hogy most már akár haza is mehetnék, mert a legkevésbé az szeretném, ha megfáznék, és anyám egy hét szobafogságra ítélne megggondolatlanság miatt. Nos, nem ez lenne az első eset. Mindenesetre míg ezen törtem a fejem semmi különös nem tűnt fel. A környéket pásztáztam, és a sötétben próbáltam megállapítani több éves new yorki jártasságommal, hogy melyik útvonalon jutok haza a leghamarabb. Ám ekkor meglepően kellemes dolog történt, olyan amire az ismeretlen szőke nő előbbi viselkedése alapján nem is számítottam: váratlanul újra felém fordult, és érdeklődve egy barátságos kérdést szegezett nekem, amit hirtelen nem is tudtam, mire vélni.
- Öhm… nem is tudom – bizonytalanodtam el. Kedves ajánlat volt, az igaz, és nagyon is jól esett volna most valami száraz hely, viszont a nő ajánlata ellen szólt, hogy nem is ismerem őt. Anyu mindig azt mondogatja, hogy ismeretlenekkel ne álljak szóba meg ilyesmi. De végül is mikor hallgattam én anyámra?
- De. Miért is ne? – feleltem, és szedtem a lábam, hogy behozzam azt a néhány métert közöttünk. Futólag a fülem mögé tűrtem néhány vizes tincsem, és már nem is fáztak annyira, mert a testem megszokta az eső hidegét.
Váratlanul nagy zörej ütötte meg a fülemet, mintha egy hordót valaki dühében felrúgott volna, én pedig gyorsan, ijedten felkapom a fejemet a tető irányába, ahonnan hallni véltem a zajt. Ám semmit sem látok a hold fénye által megvilágított tető szélén kívül.
- Hová megyünk? – érdeklődtem egyszersmind kíváncsian, másrészt türelmetlenül, mert már mihamarabb el akartam tűnni innen. Gyomorforgató volt a bizonytalanság érzete a torkomban, így az ajkamba haraptam úgy várva a kedvesnek bizonyuló idegen válaszát.

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Clary&Camille

A tetőn guggoló vámpír dühödten bokszolt bele az egyik rozoga, ott felejtett motorba. A jármű tétován dülöngélt egy darabig, majd megadta magát és eldőlt. Az eső elnyomta a csörömpölés nagy részét, de a lány így is arrafelé kapta a fejét. Magamban elégedetten mosolyogtam. Ha ennek híre megy a klánban, talán kulturáltabban fognak viselkedni.
Biccentettem Archernek, hogy ő is vegyen elő egy esernyőt. A lány feje fölé emelte, aki időközben már várakozón nézett rám.
Az előbbi kis incidens miatt a ma éjszakára előkészített terveim gyökeres fordulatot vettek. Mit is kezdhetnék egy emberlánnyal?
Végül is, ha már jótét lélekként kezdtem viselkedni, akkor miért ne folytathatnám? Talán mert nem az én műfajom. De most már úgyis mindegy. Ha elkezdtem, hát folytatom.
A fejemben végigjátszottam a lehetőségeket. Melyik az a hely, ahová beállíthatok egy mondénnal, és ahol lehetőleg én is jól érezném magam?
Egyértelműen a Pandemonium volt az. Ott mindig keverednek az alvilágiak és az emberek. Bár tény, hogy abban a klubban mindig van valami galiba. Legfőképp az árnyvadászok miatt. Kedvelt időtöltésük az arrafelé tanyázó démonokat hazaküldeni.
A lány ázott ruhájára meredtem. Megfordult a fejemben, hogy elküldöm Archert váltásruháért. Bármilyen adakozó kedvemben is vagyok, azért nem akarok egy csapzott emberrel beállítani a klubba.
Kis gondolkodás után viszont változott a véleményem. Ott úgysem erre figyelnek.
-Camille vagyok-mutatkoztam be-A Pandemonium nevű klubot ismered?
A lány arcán felismerés villant át.

**Clary Fray** ~admin~

Camille & Clary

Kezdett zavarni a nő szótlansága, de ezt ellensúlyozta figyelmessége, mely abban nyilvánult meg, hogy egyik alkalmazottjának – bár nem vagyok benne biztos, hogy ez a legmegfelelőbb szó arra, amilyen pozíciót ez a két férfi betölt mellette – intett, hogy engem is szánjon meg egy esernyővel, hogy legalább már tovább ne ázzak. Bár valljuk be, hogy most már eléggé mindegy volt.
Kicsavartam egy adag vizet a hajamból, míg a nő válaszára vártam, majd tettem egy bizonytalan oldallépést, hogy ne a víztócsa közepén álljak, majd bizonytalanul néztem fel az ismeretlen segítőmre, aki immáron bemutatkozott.
- Nagyon örülök, Camille! Nagyra értékelem a segítségét – hálálkodtam, mint ahogy illő volt ilyen helyzetben, másrészt pedig tényleg nagyon megkönnyebbültem, hogy végre valaki foglalkozik is velem. Ha már a világ felesküdött ellenem, legalább egy ember álljon mellém.
- Én pedig Clary vagyok – mondtam, mert úgy tartják, hogy ha az egyik bemutatkozik, akkor a másiknak is illik, én pedig egy hozzá hasonló előkelőség látszatát keltő nő esetében nem kockáztatnám meg, hogy illetlennek bélyegezzenek.
Mikor meghallottam következő mondatát alig bírtam visszafogni magam, hogy nehogy tátott szájjal bámuljak Camille-re. A Pandemonium-ot? Naná, hogy ismerem, hiszen sok magamfajta tinédzser jár oda szórakozni. Na de hogy ő! Ezt egyáltalán nem néztem volna ki belőle. Nem tűnt annak a fajtának.
- Persze, ismerem – bólogattam még mindig meghökkenve, aztán erőt vettem magamon, és kicsikartam magamból a folytatást: - Igazság szerint éppen oda indultam, csak a legjobb barátom nem tudott fuvarral szolgálni számomra.
Igazából nem tudom mi vett rá, hogy ezt megosszam a nővel, de aztán erre rádöbbenve gyorsan az ajkamba haraptam, hogy ne mondhassak többet. Általában nem szokásom idegeneknek kitárulkozni.
- Mivel megyünk? – kíváncsiskodtam tovább, mert ha Camille taxival szeretett volna, ki kell ábrándítanom, hogy már egy negyedórája óta nem találkoztam eggyel sem.

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Clary&Camille

Érdekesnek találtam, hogy egy ilyen egyszerű mondén hallott a Pandemoniumról. A mai világban a fiatalok többsége nem ismeri a minőségi szórakozás fogalmát, és nekik már az is hatalmas élményt nyújt, ha egy sötét sikátorban hangulatfokozó szerekkel teszik tönkre a szervezetüket.
A lány későbbi kérdése ébresztett fel merengésemből. Mostanában túl sokat jár máshol az eszem.
Én személy szerint gyalog, vagy egy vámpírsebességű sétával szándékoztam távozni a Dumortból. Nem volt a terveim között egy potyautas sem.
-Walker?-szóltam a szolgámhoz-Kerítenél nekünk valami járművet? Nem szeretnénk elázni az esőben.
Walker bólintott, és átadta az esernyőt Archernek,akinek immáron mindkét keze azzal volt elfoglalva, hogy az erősödő szél ellenében is Clary-vel a fejünk fölött tartsa a két ernyőt.
Walker kilépett a kopogó vízfüggönybe, és elkocogott az utca egyik vége felé. Szememmel követtem a távolodó alakját mindaddig, míg el nem nyelte az eső és az éjszaka.
Pár percig egyikünk sem szólalt meg, majd ismét eszembe jutott, hogy Clary a Pandemoniumba készült.
-Most mész oda először?-kérdeztem. Hangomba igyekeztem kedvességet sűríteni az érdektelenségem ellenére is. Bár a választ sejtettem, azért türelmesen várakoztam. Láthatóan az ő figyelme is elkalandozott.
Halkan megköszörültem a torkom, ami igazán nem volt szokásom. Mindenki figyelni szokott rám, legyen az bármilyen lény.
A lány felém kapta a fejét, és szóra nyitotta a száját, de ekkor mellénk gördült egy taxi félbeszakítva mondandóját. Egy pillanattal később Walker tűnt fel az utcán. Bőrig ázott, de a szemében halványan büszkeség tükröződött.
-Hét utcával arrébb találtam-mondta Walker. Arra én is felfigyeltem, hogy szokatlanul kietlen volt a környék. Talán a klántagok takarítottak el egy kicsit.
Biccentettem felé, mire a taxihoz lépett és tágra nyitotta a hátsó ajtót.

**Clary Fray** ~admin~

Camille & Clary

A Walker-nek nevezett férfi abban a pillanatban elsietett járműért, mikor a nő megkérte. Mintha nem is tudna önállóan gondolkoni, és döntéseket hozni. Furcsa…
Camille természetesen gondoskodott arról is, hogy ne kelljen esőben állnunk, pontosabban elintézi, hogy a másik fickó gondoskodjon erről. Aztán érdeklődni kezdett afelől, hogy most járok-e először abban a klubban.Hát igen, a Pandemonium. Nem meglepő, hogy először a suli “pórnépétől” hallottam arról a helyről. Ők azok akik az iskolai ranglétra hátsó fokán kullognak, mert eszükben sincs feljebb kapaszkodni: általában csak drogoznak meg füveznek és nem is csinálom, amiért anya félt attól, hogy egy olyan helyen lógjak, ami tele van ilyen alakokkal. Magam sem tudom, hogy az, ami igazán megfogott benne, de olyan érzés jár át, mikor belépek oda, minthogyha hirtelen egy másik dimenzióba kerültem volna. Kiszakadok a saját kicsi világomtól, arra az időre megszabadulok az életem csetlő-botló problémáitól. És persze az sem hátrány, hogy erre az időre megszabadulok attól, hogy Anyám zargasson… mert hát a mobil csörgést úgysem hallani meg akkor hangzavarban. Simon ellenben nem bírja azt a helyet. Talán zavarja, hogy az a béna zene amit nyomatnak ott, még mindig jobb, mint amit ő összetud hozni a bandájával? Bár igazából nem is banda az, még csak nem is hallottam őket próbálni. Sokkal inkább olyan, mintha néha összejönnének, hogy minél idiótább nevekkel dobálózzanak.
Már éppen megszólaltam volna, mikor hirtelen Walker egy taxival a nyomában visszacsörtetett. Miután elbüszkélkedett a teljesítményével, kinyitotta nekünk az ajtót. Megvártam míg Camille beszáll, és csak aztán ültem be én is mellé. Jól esett a kocsi melege a kinti hideg eső után, és a cigarettafüst szaga sem tudott zavarni.
- Nem – kanyarodtam vissza a kérdéséhez. - Néhányszor már megfordultam ott, bár volt egy durva eset pár hete, és azóta nem voltam – válaszoltam elgondolkozva. Jöttem volna, mert engem nem rémít meg egy kis drogdíler lekapcsolása, ám anyám más tészta.
- Ám Önről sem gondolnám, hogy gyakran jár oda – jegyeztem meg elgondolkodva, de azért ebben a kijelentésben megbújt egy kérdés is: ő honnan ismeri?

**Camille Belcourt** ~vámpír~

Clary&Camille

Amint beszálltunk a taxiba megcsapott a cigaretta és a dohány szaga. Visszafojtottam a kényszert, hogy elfintorodjak. Ehelyett egy futó pillantást vetettem Walkerre és Archerre jelezve nekik, hogy a Pandemoniumban várjanak minket.
A lány válasza nem lepett meg. A mondénok minden egyszerű nézeteltérést, vagy alvilági szórakozást "durva esetnek" minősítenek. Ha megismernék a világunkat, és kilépnének abból a szánalmas burokból, amiben élnek, igencsak meglepődnének.
A Pandemoniumban is a legtöbb démont tolvajnak és bajos kamasznak bélyegzik. Nem is sejtik, mi bújik meg az álca mögött. Még csak gyanakvást sem kelt bennük az a tény, hogy hány ember tűnik el nyomtalanul évente a világ minden szegletéről. Meg sem fordul a fejükben, hogy talán valami több van a háttérben. Nem. Az emberek földhöz ragadt lények.
A klub és az én történetem pedig már a szórakozóhely megnyitásától összefonódik. Kezdetben nem tanyázott benne olyan sok alvilági és démon. Kezdetben csak egy-két, hozzám hasonló, visszafogottan élő kósza vámpír látogatta. Később viszont felkapottá vált a hely, mind az emberek, mind pedig a többi lény között.
Manapság is szoktam odajárni, de mióta Valentine a városban tevékenykedik nem sok időm akad rendes szórakozásra. Ez a mai nap viszont alkalmas volt. Tökéletes. És talán ha Raphael fegyelmet tartott volna, akkor a lány már rég egy eldugott sikátorban heverne, holtan. Nem mellettem egy meleg, ámbár elég büdös autóban.
Elmosolyodtam. Eddig még fel sem tűnt, hogy Clary az életét köszönheti Raphael hanyagságának. Nélküle biztosan ott hagytam volna kiszolgáltatva az éhes vámpírnak.
Gondolataimat a korábbi kérdés felé tereltem, és válaszoltam.
-Sose ítélj meg egy könyvet a borítója alapján-mondtam még mindig mosolyogva. Walker bezárta a kocsiajtót, én pedig megadtam a sofőrnek a címet. A taxi motorja felzúgott, majd lassan elindult.

**Clary Fray** ~admin~

Camille & Clary

Zavart pillantást vetettem a két férfira, akik szó nélkül távoztak Camille akárcsak egyetlen határozott tekintetére. Bennem volt a késztetés, hogy megszólaljak, és megkérdezzem, ők miért nem jönnek velünk, de inkább magamba fojtottam, mert eszem ágában sincs magam alatt vágni a fát. Már pedig az biztos, hogy nem vezetne semmi jóra, ha elkezdenék oktalanul kérdezősködni. Elvégre ez a nő segít nekem, tehát semmi jogom számonkérni.
Apropó, az hogy segít már magában is csoda, hiszen az ember önző és gyarló lény, ami csak és kizárólag magára gondol. Legalábbis a pesszimistább emberek meglátása szerint ilyen az alap természetünk. Nem értek egyet velük. Bár találkoztam már számtalan nemkívánatos példányával fajunknak, de nem hiszen, hogy ilyenek lennénk. Mindenki szeretne szeretni és szeretve lenni. Szerintem emiatt még ha önző is az ember, törődik egy kicsit azzal, aki megadja neki a boldogságát. Nekem boldognak kellene lennem, mert olyanok állnak mellettem, akik a világ ragyogó kincseivel érnek fel számomra, ám úgy érzem… valahol mélyen bennem ül a hiány. Mintha nem lennék egész, és valami rés lenne bennem.
Felkaptam a fejem, mikor Camille válaszolt, és elhessegettem ezeket a furcsa gondolatokat, melyek szerintem csak a sötét sikátorban eltöltött percek hatására fordultak meg a fejemben.
- Jogos – bólintok rá mosolyogva, és egyre szimpatikusabbnak találom a nőt. Nem csak hogy segít nekem, de még a Pandemoniumot is ismeri! Csak ne lenne ilyen titokzatos! Azt egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy valami nincs rendben vele: a zombi módra utasításait követő férfiak, hűvös, felsőbbrendű viselkedése és ez a kapcsolata a Pandemoniummal úgy érzem, hogy még csak a jéghegy csúcsa. Sokkal több mindent rejteget.
A kocsi kilőtt a New York-i éjszakába, én pedig lassan kezdtem kínosnak érezni a beállt csöndet, így halkan, de megtörtem azt:
- Remélem, hogy nem tettem tönkre az estéjét. Megérteném, ha lenne jobb dolga annál, hogy engem pesztráljon… - jegyzem meg, mert eszem ágában sincs feltartani őt. Bizonyára nálamnál sokkal fontosabb elintéznivalói akadnak. Nem szeretek nyűg lenni más nyakán.

Folytatás :: Pandemonium

**Ajánlott tartalom**

» Stan Hotel

Hotel Dumort

Hotel Dumort

Similar topics

Similar topics