Walker és Archer készségesen követték a sötét éjszakában.
Camille éppen egyik régi barátját indult meglátogatni. Bár már nagyon későre járt, a nő nem gondolta, hogy zavarni fog. Mikor meglátta a régi raktárépületet, Camille elmosolyodott. Hamar felért a szúrós szagú lépcsőház legfelső emeletére, és megpillantotta a fémajtót. Kesztyűbe bújtatott ujjai egyikével lassan megnyomta a csengőt. Pár perc múlva két álmos, zöld macskaszem köszöntötte.
- Ó, Camille…- lepődött meg a szemek tulajdonosa- Régen találkoztunk. Mi a helyzet?
- Csak a közelben jártam, és gondoltam meglátogatlak. Nyúzottnak tűnsz, Magnus.
- Te viszont ugyanolyan tökéletesnek, mint mindig. Mit keresel itt, Camille?
- Miből gondolod, hogy bármit is keresek?
- Ok nélkül nem mászkálnál egy olyan városban, ahol Valentine kószál. Csak nem valamelyik ereklyét akarod megszerezni?-Camille felnevetett. Gyöngyöző kacagásával egy pillanatra megtelt a lépcsőház.
- Ha ne muszáj, nem keverednék bele a Klávé és Valentine dolgába-Magnus végigmérte Walkert és Archert.
- Még mindig megvannak? Azt hittem, hogy ennyi év után megunod őket.
- Ugyan, Magnus. Tudod milyen nehéz jó szolgálót keríteni. Régóta megvannak, és épp ezért megbízhatóak számomra.
- Ha te mondod…- motyogta Magnus, majd fáradtan beletúrt fekete, kókadt tüskék módjára elálló hajába.
- Ideje indulnom-mondta végül Camille. A lépcső felé lépett, de mielőtt lábát a legelős fokra helyezte volna még visszanézett-Viszlát, Magnus Bane…